Heller Ágnes Az álom filozófiája (II.) c. könyvének pécsi bemutatójáról

A könyvbemutató forgatókönyve: először egy órán Weiss János kérdezgette Heller Ágnest, utána a közönség is kérdezhetett, a végén pedig dedikálás is volt. A beszélgetés jobbára a könyv elméleti részéről szólt (tehát az álom fenomenológiájáról és hermeneutikájáról, nem pedig az esettanulmányokról). Weiss például megkérdezte, hogy hogyan jött az ötlet, hogy írjon az álmokról, és H.Á. erre azt felelte, hogy már régóta motoszkált a fejében a gondolat, és a ’97-es naplójába visszalapozva talált is egy bejegyzést: „kéne írni valamit az álmokról.” Utána pedig Freudra hivatkozott, aki azt állította, hogy a tudattalannak három manifesztációja van: a vicc, az álom és a parapraxis, (Freud írt is mindháromról egy-egy könyvet), és mint filozófust, Heller Ágnest is érdekli a tudattalan; a viccről írt is már könyvet (A halhatatlan komédia, 2007) – így született meg Az álom filozófiájának alapötlete.
Beszélt az álom demokratizálásáról (manapság már mindenki álma fontos önmaga számára, egyformán, nem úgy, mint a letűnt időkben, mert akkor csak a hadvezérek, filozófusok, stb. álmai számítottak), megemlítette, hogy az álom-én nem olyan differenciált érzelmileg, hiszen legtöbbször csodálkozást, félelmet, szorongást vagy gyönyört él át, de bonyolultabb érzéseket nem jellemzően.
Megemlítette azt, hogy az álom sokszor kompenzál. Itt példának Adornot hozta fel, aki rendkívül „komoly ember” volt, ezért az álmai mindig viccesek voltak. (Például álmodott önkiszolgáló kivégzésről, és sok más (tragi)komikus esetről.) Beszélt arról, hogy elveti az álmokhoz kapcsolódó freudi szimbólumrendszert (és a jungi egy részét is) – például nem fogadja el, hogy a ház feltétlenül a női testet szimbolizálja, ahogy ezt Freud tartotta, mert Heller szerint csak az adott kontextusban, mindent figyelembe véve lehet értelmezni az álom elemeit. Azzal viszont egyet ért, sőt, kihangsúlyozza, hogy az álom valamire mindenképpen fel akarja hívni a figyelmet, amire az éber én nem figyel, vagy amit elhárít. Itt felhozta példának Bergman A nap vége c. filmjét, melyben a főhőst az álmai ébresztik rá arra, hogy „Aki nem szeret, az halott”.
Sőt, elmesélt egy viccet is azzal kapcsolatban, hogy mindenki (általában) önmagáról álmodik, tehát az álmok az individuum számára jelentősek: Feleség mondja méltatlankodva a férjének: -„Álmomban vadállat módjára megerőszakoltál”. Mire a férj: „Ez a te álmod volt, nem az enyém.” :))
Ezen kívül még sok mindenről beszélt természetesen, akit érdekel Az álom filozófiája, annak ajánlom a figyelmébe még ezt: http://www.irodalmijelen.hu/node/11975