Ahogy a fülszöveg is írja, ez a könyv „Az
ösztönök – Az érzelmek elmélete” című kiadvány új, átdolgozott
változata. „Az ösztönök” c. rész a bevezetés az érzelemfilozófiába, ami
ebből a könyvből kimaradt – úgy érzem, hogy fontos lett volna ez a
bevezető. (Sajnos volt egy-két rész a könyvben, amit nem sikerül egészen
megértenem, a citoyen-enthuziazmussal kapcsolatos részről például nem
sokat tudnék mondani, és még mindig nem tudom, mit jelenthet pontosan a
szituszadekváció fogalma; valójában ez volt eddig a legbonyolultabb
Heller Ágnes-könyv, azok közül, amiket eddig olvastam.)
Ennek
ellenére szerves egészt alkot a könyv; megint egy jól megszerkesztett
és remekül tagolt műről van szó, ami két fő részre oszlik: az első rész
címe „Az érzelmek fenomenológiája” a másodiké „Adalékok az érzelmek
történetfilozófiájához”. Az előbbi megfogalmazza, hogy mit jelent az,
hogy érezni; felosztja az érzéseket az antropológia szempontjából
(külön fejezeteket szentel a késztetésérzéseknek, az affektusoknak, az
orientációs- és a kognitív-szituációs érzéseknek), beszél az érzelmi
karaktertípusokról, a partikuláris és individuális érzésekről és arról,
hogyan tanulunk meg érezni. Idáig tiszta filozófia, néhol vegyítve
ugyan némi pszichológiával is.
A második fő rész viszont az érzelmek
szociológiájával foglalkozik, és ez irodalmi szempontból érdekesebb,
mert Heller Ágnes a polgári érzésvilágot mutatja be úgy, hogy kizárólag
szépirodalmi művekre hivatkozik (Thomas Mann, Kafka, T. S. Eliot,
Musil, Goethe, Jane Austen, Balzac… stb.) Érdekes volt például, hogy
Heller szerint A perben „nem a hős szorong, hanem az olvasó”, mert „K.-nak semmi érzelmi diszpozíciója nincs.”
Azért
is szeretem olvasni Heller Ágnest, mert ha felhoz egy témát, akkor –
mielőtt közölné a saját álláspontját – elmondja, hogy ezelőtt ki, mit
gondolt az adott kérdésről (más filozófusoknál, akiktől eddig olvastam,
nem tapasztaltam ilyet ennyire gyakran és ilyen szerteágazóan). Jó
volt megtudni például Maslow, Fromm, Spinoza vagy Wittgenstein (stb.)
véleményét is a szerző által felhozott témákról. Utána ő maga is
elmondja, kivel ért egyet, vagy mit gondol máshogy, és az olvasó
eldöntheti maga, hogy ő melyik elmélettel szimpatizál.
Ami nagyon
elgondolkodtatott: az utolsó részben Heller Ágnes felhozza annak a
kérdését, hogy a pszichológia hogyan viszonyul a
lelkiismeret-furdaláshoz, a lelkiismereti válságokhoz. Több megtörtént
esetet felhoz példaként, egyet idézek: „Egy huszonhét éves kapitány
egy gyakorlaton kilövi az egyik barátja szemét, és ezért
lelkiismeret-furdalást, bűntudatot érez. A pszichológusok gyógyításba
kezdenek, és emberünk „meggyógyul”: „elkezdett tréfálkozni és nevetni.”
Ez szerintem valóban érdekes kérdés, hogy a pszichológusok miért
minősítik abnormálisnak lelkiismeret-furdalást, amikor az egy normális,
és általában jogos érzés..? A pszichológiának szerintem sem kéne
megfosztani senkit a felelősség érzésétől…
Zárásként szép kétoldalas epilógussal köszön el a szerző, ami mindenkihez szól.
”A szenvedés megszüntetése a mai ember elsődleges feladata. (…) Segíts másokon, hogy segíthess magadon.”
A kép Paul Ruiz "Ausencia xxi" c. festménye, forrás: http://emptyeasel.com/wp-content/uploads/2009/02/ausenciaxxibypaulriz.jpg
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése