2012. május 15., kedd

Heller Ágnes: Az érzelmek elmélete

Ahogy a fülszöveg is írja, ez a könyv „Az ösztönök – Az érzelmek elmélete” című kiadvány új, átdolgozott változata. „Az ösztönök” c. rész a bevezetés az érzelemfilozófiába, ami ebből a könyvből kimaradt – úgy érzem, hogy fontos lett volna ez a bevezető. (Sajnos volt egy-két rész a könyvben, amit nem sikerül egészen megértenem, a citoyen-enthuziazmussal kapcsolatos részről például nem sokat tudnék mondani, és még mindig nem tudom, mit jelenthet pontosan a szituszadekváció fogalma; valójában ez volt eddig a legbonyolultabb Heller Ágnes-könyv, azok közül, amiket eddig olvastam.)
Ennek ellenére szerves egészt alkot a könyv; megint egy jól megszerkesztett és remekül tagolt műről van szó, ami két fő részre oszlik: az első rész címe „Az érzelmek fenomenológiája” a másodiké „Adalékok az érzelmek történetfilozófiájához”. Az előbbi megfogalmazza, hogy mit jelent az, hogy érezni; felosztja az érzéseket az antropológia szempontjából (külön fejezeteket szentel a késztetésérzéseknek, az affektusoknak, az orientációs- és a kognitív-szituációs érzéseknek), beszél az érzelmi karaktertípusokról, a partikuláris és individuális érzésekről és arról, hogyan tanulunk meg érezni. Idáig tiszta filozófia, néhol vegyítve ugyan némi pszichológiával is.
A második fő rész viszont az érzelmek szociológiájával foglalkozik, és ez irodalmi szempontból érdekesebb, mert Heller Ágnes a polgári érzésvilágot mutatja be úgy, hogy kizárólag szépirodalmi művekre hivatkozik (Thomas Mann, Kafka, T. S. Eliot, Musil, Goethe, Jane Austen, Balzac… stb.) Érdekes volt például, hogy Heller szerint A perben „nem a hős szorong, hanem az olvasó”, mert „K.-nak semmi érzelmi diszpozíciója nincs.”
Azért is szeretem olvasni Heller Ágnest, mert ha felhoz egy témát, akkor – mielőtt közölné a saját álláspontját – elmondja, hogy ezelőtt ki, mit gondolt az adott kérdésről (más filozófusoknál, akiktől eddig olvastam, nem tapasztaltam ilyet ennyire gyakran és ilyen szerteágazóan). Jó volt megtudni például Maslow, Fromm, Spinoza vagy Wittgenstein (stb.) véleményét is a szerző által felhozott témákról. Utána ő maga is elmondja, kivel ért egyet, vagy mit gondol máshogy, és az olvasó eldöntheti maga, hogy ő melyik elmélettel szimpatizál.
Ami nagyon elgondolkodtatott: az utolsó részben Heller Ágnes felhozza annak a kérdését, hogy a pszichológia hogyan viszonyul a lelkiismeret-furdaláshoz, a lelkiismereti válságokhoz. Több megtörtént esetet felhoz példaként, egyet idézek: „Egy huszonhét éves kapitány egy gyakorlaton kilövi az egyik barátja szemét, és ezért lelkiismeret-furdalást, bűntudatot érez. A pszichológusok gyógyításba kezdenek, és emberünk „meggyógyul”: „elkezdett tréfálkozni és nevetni.” Ez szerintem valóban érdekes kérdés, hogy a pszichológusok miért minősítik abnormálisnak lelkiismeret-furdalást, amikor az egy normális, és általában jogos érzés..? A pszichológiának szerintem sem kéne megfosztani senkit a felelősség érzésétől…
Zárásként szép kétoldalas epilógussal köszön el a szerző, ami mindenkihez szól.
”A szenvedés megszüntetése a mai ember elsődleges feladata. (…) Segíts másokon, hogy segíthess magadon.”


A kép Paul Ruiz "
Ausencia xxi" c. festménye, forrás: http://emptyeasel.com/wp-content/uploads/2009/02/ausenciaxxibypaulriz.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése